Bizonyára kevés olyan cégvezető van, aki ugrott már ki repülőből, utazgatott kanapészörffel és egyszerre öt különböző egyetem végez online kurzusokat olyan témákban, mint a buddhizmus és modern pszichológia a Princeton-on. Szórádi Bence pontosan ilyen! Mindössze 19 éves egyetemista volt cége alapításakor, és 500 ezer forintból alapított cégének árbevétele a cég 4. évében már megközelítette a 200 millió forintot. Villamosmérnöki diplomájának megszerzésének évében, 2013-ban kiérdemelte az Év Fiatal Vállalkozója díjat a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségétől. A www.lednagyker.hu domain alatt üzemeltetett LED NAGYKER Webáruház megnyerte a BudapestBank üzleti siker honlappal című pályázat szakmai zsűrijének díját szintén 2013-ban. 2014-ben, 24 évesen felkerül a Forbes magazin címlapjára és a 30 sikeres magyar fiatalt felsorakoztató listájára. Bence sikerei elérésben nagyon fontosnak tartja a mérnöki szemléletet és a szakmai alázatot, csakúgy, mint a folyamatos innovációt. A LED NAGYKER Webáruház elkötelezett híve a fenntartható fejlődésnek, ezért támogatja a GreenWill kezdeményezést, illetve 100 rászoruló iskolásnak vásárolt angol oktatócsomagot.
A Forbes magazin februári számában 30 sikeres 30 alatti magyar fiatalt mutatott be, akik közül többen is az interneten értek el sikereket, sőt, SzEK.org tag is akad közöttük. A villásreggeli velük folytatódik, és arról mesélnek, hogy juttotak idáig, mit jelent számukra a siker és mit terveznek a jövőben.