Előadók

Kis Ervin Egon

Kis Ervin Egon

1996. óta foglalkozom az internettel. Eleinte cikkeket írtam, elsősorban az Internet Kalauz és Business Online számára, szerkesztettem a NetTV első kísérleti adásait. 1998-2002 között a TVNET tartalomszolgáltatási és kommunikációs tanácsadója voltam, 1999-ben létrehoztam és 2007-ig igazgattam az első hazai internetes DVD-áruházat, a netpiac.hu-t, amit 2007-ben megvásárolt a Magyar RTL Televízió Zrt. Azóta főleg e-commerce tanácsadóként dolgozom, valamint elnöke vagyok a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesületnek (SzEK.org).

Kapcsolódó események

E-kereskedelem, m-kereskedelem, okos kereskedelem?

Hogy látják az e-kereskedelem jövőjét a hazai piac meghatározó szereplői? Az m-kereskdelem vagy az okos kereskedelem a jövő? Mikor és hogy mentek vagy mennek mobilra a legnagyobb e-kereskedők? Aki még nem, mire vár? Ki hisz benne, ki nem hisz benne?

Kerekasztal-beszélgetés a hazai e-kereskedelem meghatározó cégeinek vezetőivel mobilos terveikről, vízióikról és arról, hogyan látják a webshopok jövőjét.

Beszélgetés vezető: Kis Ervin Egon (SzEK.org) Résztvevő: Bognár Ákos (Játéknet.hu Kft.), Perger Péter (Netpincer.hu), Peti Balázs (The Blue Chip Kft.), Starcz Ákos (Shopline Nyrt.), Váradi János (Payu Hungary Kft.)
Délután - Autómatizálás | 2015.10.15. 14:30 - 15:30 | Fórum
Webshopod van? - Válts sávot!

Az e-kereskdelem története az elmúlt 15 évben a webshopok története volt. Ám most alapvetően megváltozik a helyzet, mert a webes kereskedelem vevői egyre többet használják a mobiljukat, és ezzel új versenypálya jön létre. Mit tegyünk, hogy ne maradjunk ki ebből?

Előadó: Kis Ervin Egon (SzEK.org)
Délelőtt | 2015.10.15. 12:45 - 13:00 | Előadás

Ossza meg ismerőseivel!