Előadók

Dr. Horváth Attila

Dr. Horváth Attila

Közgazdasági egyetemi tanulmányait követően – ahol pénzügy szakon, elektronikus fizetési rendszerek témájában diplomázott – tanulmányait a BME Információ- és Tudásmenedzsment Tanszékén folytatta, ahol amellett, hogy elvégezte a Bankinformatikus posztgraduális képzést és megszerezte a doktori címet ugyancsak az elektronikus pénz és elektronikus fizetések témakörében, azonnal bekapcsolódott a tanszéken folyó kutató-fejlesztő munkába: főként a pénzügyi szektor fejlesztési projektjeiben dolgozott. Számos hazai és nemzetközi konferencián adott elő, több cikket, tanulmányt publikált az elektronikus kereskedelem, elektronikus fizetések, gazdasági informatika területén. A műegyetemi kollektívával közösen hozták létre az Információs Társadalomért Alapítványt, amely amellett, hogy számos iparágban folytatja az egyetemen elindult tevékeny kutató-fejlesztő munkát  jelentős vállalatokkal és közintézményekkel együttműködve, a SzEK.org egyik alapító tagja is. A szakmai munka mellett a felsőoktatásban évek óta tevékenyen részt vesz: a BME és a Dunaújvárosi Főiskola után, jelenleg a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola oktatója. Itt sikerült végül kitartó munkával elérni az évek óta kitűzött célt: létrehozni egy üzleti szemléletű, gyakorlatias e-business képzést: a BKF-en a közgazdász alapképzésben sikeresen működik az E-business menedzsment szakirány, amelynek vezetőjeként igyekszik a hallgatókat felkészíteni az elektronikus kereskedelem világába való minél hatékonyabb belépésre.

Kapcsolódó események

Dinamikus árazás - verseny és személyre szabás az új e-kereskedelemben

Mennyire és milyen időtávon legyenek fixek az áraink? Lehetséges egyáltalán, hogy ne is létezzenek konkrétan meghatározott árak, hanem mindig a mindenkori versenyhelyzetnek és az a profiljának megfelelő egyedi árat kapjon az ügyfél? És mindezt automatikusan? Versenyben maradni a webes és smart árösszehasonlítók és referencia-üzletek világában az árazási gyakorlat radikális újragondolását igényli. A "big data" elemzési technológiák pedig már lehetővé teszik a vevők egyedi megkülönböztetését az árazási területen is. Az előadás a fenti két irányvonal lehetőségeit vizsgálja meg, bemutatva a már rendelkezésre álló gyakorlati tapasztalatokat is.

Előadó: Dr. Horváth Attila (Budapesti kommunikációs és Üzleti Főiskola)
Délelőtt | 2015.10.15. 15:18 - 15:33 | Előadás

Ossza meg ismerőseivel!