Az Általános Vállalkozási Főiskola és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Marketing mesterszakának elvégzése után, 2002-ben felvételizett az ELTE BTK Média és kommunikáció szakára, ahol 2007-ben államvizsgázott. Erasmus-ösztöndíjjal – többek között – Helsinkiben, Milánóban és Párizsban kutatott és oktatott. 2009-ben elnyerte a „Best early researcher” díjat Koppenhágában (közösségi médiával kapcsolatos kutatás, COST298). Marketingkommunikációval, illetve médiaelmélettel kapcsolatos tantárgyakat oktat, ezekben a témakörökben kutatásokat is vezet. Az elmúlt évben kezdett a generációkutatással foglalkozni, a tinédzserek médiatartalom-előállítás motivációit kutatta a Kitchen Budapest, majd az Y generációs- Körkép a fiatal munkavállalókról, a Coaching Team megbízásából. Doktori témája az integrált marketingkommunikáció volt, fokozatát 2012-ben szerezte meg a Budapesti Corvinus Egyetemen. 2010 óta tehetséggondozással is foglalkozik, megalapította és koordinálja a MarketIntelligence csoportot és a hozzá tartozó professzionális blogoldalt is: marketintelligence.blog.hu. Többször ért el helyezést csapataival diákversenyeken, emellett hallgatói a tudományos diákköri versenyen is jól szerepelnek. 2012 óta országos üzleti konferenciákon meghívott előadó, illetve szakmai beszélgetések moderátora. Jelenleg az Edutus Főiskola Kereskedelem és Marketing Tanszékének vezetője.
Mit, mire használunk az okos-univerzumban? És ezek a felhasználói csoportok mennyiben feleltethetőek meg az innovációterjedési szerepkörökhöz? Hogy migrálódnak a generációk az eszközök között? Kit mit csinál másképp?